PagonyBúcsúzunk Tandori Dezsőtől80 éves korában elment a medvék költője
Harcos Bálint költő búcsúzik tőle, és a Pagony két versével is emlékezik rá. Az 1938. december 8-án született író, költő műfordító gyerekversesköteteit a Pagonyban is megtalálod, olvasd nagy szeretettel a Medvék minden mennyiségben vagy a Medveálom madárszárnyon című köteteket, és a Medvetalp és barátai című meseregényét.
Harcos Bálint költő búcsúzik tőle, és a Pagony két versével is emlékezik rá. Az 1938. december 8-án született író, költő műfordító gyerekversesköteteit a Pagonyban is megtalálod, olvasd nagy szeretettel a Medvék minden mennyiségben vagy a Medveálom madárszárnyon című köteteket, és a Medvetalp és barátai című meseregényét.
A verébgazda elröpült
(Tandori Dezső halálára)
Csak röviden tudok írni, több nem megy.
Megfoghatatlan, hogy meghalt, mert az is irreális volt, eleve, hogy egyáltalán él.
Nem evilági jelenség volt.
Nagy adomány, hogy végigélhetett egy ilyen életet, és nagy adomány egy ilyen kis nyelvnek, hogy egy ekkora zsenit kaphatott.
Anarchista volt, de sohasem lázadt. Ezt is csak ő tudta.
Egyetlenegyszer találkoztunk, telefonbeszélgetésünk is csak egyszer volt, és levelet is csak egyszer váltottunk. A levelét elvesztettem, de a végére emlékszem, azt írta: „Szeretettel, egyelőre és mindig: Tandori Dezső”.
Nekem ő nem nincs, hanem megvan, véglegesen.
Néhány hónapja, a 80. születésnapjára írtam 80 tételt róla. A tizenötödiket épp a gyerekverseiről. A Medveálom madárszárnyon című könyvéből elemeztem az egyik sakkos-medvés versét. Így:
A gyerekversei. A bolt, az Ami kinyomozhatatlan, az És most. Medvék minden mennyiségben. A gyerekversei azért olyan meghökkentőek és otthonosak, mert (beszélőként?) egyszerre van a gyerekállapoton kívül és belül. Nem keveri bennük, úgymond, azt, ami „gyerek” és ami „felnőtt”, nem „lehajol” a gyerekhez, de nem is infantilis, hanem… A (Sakk, matt) című medvés verse, pl. Van egy mackója (Főmedvém), akit átlényegít, beszél hozzá. Ki tesz ilyet? Egy gyerek. Megkérdezi a mackótól (mint egy felnőttől), hogy mi lesz (vele, Főmedvémmel), ha ő, a beszélő eltűnik (meghal)? Ki faggat így? Egy gyerek. Na de ki szokott jó esetben a felnőtt és a gyerek közül előbb meghalni, és előtte aggódni, hogy az ittmaradóval őnélküle majd mi lesz? A felnőtt. A mackó hadarni kezd, fantáziálni, hogy akkor következik majd el a sakk-korszakunk, és átlényegülünk… „Most” ő a gyerek. A beszélő meg nem árulja el Főmedvémnek, hogy akkor már nem lesz akkor, örökre vége lesz, a játékuk nem kezdhető újra, mert egyszeri: nem árulja el neki, mert óvja ettől a tudattól – ő a felnőtt. Az egész, mint egy sakklevezetés, olyan is. Lépked a szintek közt – tükröződnek, helyet cserélnek, egymásba lényegülnek.
