Megjelent a Képtelen képrablás, a Pagony, a Magyar Nemzeti Galériával és a Budapest Bábszínház közös projektjéből, a Mini Textúrából született összművészeti mesekönyv. A kötet szerkesztőjét, és a Pagony alapító főszerkesztőjét, Kovács Esztert kérdeztük erről az egészen egyedülálló könyvről. Olvass tovább!

A Képtelen képrablás az utóbbi évek egyik legnagyobb pagonyos projektje. Hogyan készül egy ilyen összetett könyv?Három évad ment le nagy sikerrel a Mini Textúra rendezvényből, a három év alatt összesen tizennégy képhez készült bábelőadás, amelyeket az elmúlt években meg lehetett nézni – korlátozott számú előadáson.
Mi viszont olyan jónak és izgalmasnak éreztük nemcsak a megvalósult darabokat, hanem a kiinduló szövegeket és az egész alapötletet is, hogy azt gondoltuk, nem hagyjuk veszni őket. Ezért ezekből a minidrámákból a szerzők meséket írtak, hogy önálló szövegként, előadás nélkül, könyvben is elérhetőek legyenek.
Érdekes módon a magyar emberek nagyon szövegközpontúak, sokkal kevésbé érdekli őket a kép, ami a mai világban különösen furcsa. Én azt gondolom, akkor válnak érzékennyé a gyerekek, ha nagyon sokféle képet és rajzolási stílust mutatunk nekik – és ezt nem a szöveg rovására tesszük. A kettő együtt ad ki valamit, egyik sincs a másik nélkül.
Ebben a kötetben ugye dupla csavar van, hiszen nemcsak illusztráció van, hanem igazi, múzeumi festmények, méghozzá szintén nagyon sokféle stílusban, tulajdonképpen egy kis festészettörténet is kirajzolódik.
Olvasd el Szabó Borbála meséjét, melyet Csontváry Kosztka Tivadar festménye ihletett!
Szerintem nagyon finoman és izgalmasan játszik a képekkel, életre kelti, mozgásba hozza a régi képeket. Arra biztat, hogy csináld te is nyugodtan ezt! Ha tetszik ez a kép, próbál meg te is kicsit így rajzolni!
Szerinted mivel lesz több az a kisiskolás, aki megismerkedik a Képtelen képrablás meséivel, festményeivel és illusztrációival? Mit adhat ez a könyv az olvasóknak?
Én azt remélem, hogy azon túl, hogy jó meséket és jó képeket kap (amit minden Pagony könyv elmondhat magáról), arra biztat, hogy merj alkotni, merj játszani, használd a képzelőerőd! Másrészt, ha csak ennyi képet megismernek a gyerekek a magyar festészet történetéből, már nem volt hiábavaló az egész. Ha ennek hatására felmegy a család a Magyar Nemzeti Galériába, és megnézik a képeket eredetiben, az is nagyon klassz. Szerintem, akik olvassák ezeket a meséket, ezeket a képeket megjegyzik egész életükre.
<description><p>Lazíts érdekességek, interjúk olvasása közben!</p></description>
Eredeti ár:
6990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
6990 Ft
Online ár: 5942 Ft
Hogy hol találkozik a képzőművészet, a színház és a gyerekirodalom? Hát itt, a Képtelen képrablásban! Volt egyszer tizennégy festmény, ezekről született tizennégy történet, melyek először előadás formájában keltek életre, most pedig antológiába gyűjtve olvashatók. Ráadásul Rubik Anna varázslatos illusztrációival! Olvasd el Szabó Borbála meséjét!

<description><p>Olvass, hallgass, nézz mesét!</p></description>