Bánáti AnnaBenne is ott bujkál ElmerBeilleszkedni és különlegesnek maradni
Van, hogy nem szeretne oviba menni? Csupa szív, mégis megesik, hogy a többiek nem értik? Vagy csak túl élénk a fantáziája? Talán csak pont olyan mint Elmer, a kis elefánt! Az Elmer-sorozat mindent elmesél a kicsiknek önmaguk és barátaik elfogadásáról. Olvass tovább, és ismerd meg a meséket!
Van, hogy nem szeretne oviba menni? Csupa szív, mégis megesik, hogy a többiek nem értik? Vagy csak túl élénk a fantáziája? Talán csak pont olyan mint Elmer, a kis elefánt! A most induló Elmer-sorozat mindent elmesél a kicsiknek önmaguk és barátaik elfogadásáról. Kattints a cikkre, és ismerd meg a meséket!
Van, hogy nem szeretne oviba menni? Csupa szív, mégis megesik, hogy a többiek nem értik? Vagy csak túl élénk a fantáziája? Talán csak pont olyan mint Elmer, a kis elefánt! A most induló Elmer-sorozat mindent elmesél a kicsiknek önmaguk és barátaik elfogadásáról. Kattints a cikkre, és ismerd meg a meséket!
A beilleszkedés senkinek sem könnyű. Ha túl közlékeny és lelkes a kicsi, az a baj, ha túl magába zárkózó, akkor az. A csoportba való beilleszkedés hosszú idő, és teljesen sosincs vége. A gyerekek is változnak, és a kapcsolataik is folyamatosan alakulnak. A közösségben betöltött szerepük pedig nemcsak a hangulatukat befolyásolja, hanem azt is, ahogy a gyereked megéli a saját személyiségét.
A beilleszkedés, önmaguk és mások teljes elfogadása bonyolult dolog. Egyszerre szeretnének kitűnni, és egyszerre szeretnék, ha szerves részei lennének a csoportjuknak, ahol tényleg el vannak fogadva, és beleolvadhatnak a közösségbe, összefonódva mindenkivel úgy, hogy együtt valami újat alkotnak, mert az nagyon biztonságos.
Pont ezekről az érzésekről szól az
Elmer-sorozat! Elmer egy igazán különleges kiselefánt. Egy elefántcsorda egyik tagja. A csordában minden elefánt egyforma, van kicsi, nagy, fiatal, öreg, sovány, kövér, ráncos, görbe, de mindegyik szürke. Kivéve Elmert. Ő más, mint a többiek, megszámlálhatatlanul sok szín borítja, kicsit olyan, mint akire ráolvadt egy patchwork takaró.
Adná magát, hogy az
Elmer, a kockás elefánt azzal a konfliktussal kezdődjön, hogy Elmert a színe miatt a többiek kiközösítik, kinevetik vagy legalábbis furcsállkodnak rajta. De ugyanúgy, ahogy
Elmer más, mint a többi elefánt, a szerző, a brit
David McKee stílusa is más, mint amit a hasonló korú gyerekeknek szánt könyvekben megszoktunk. A sztori ugyanis így folytatódik: „Mosolyogtak, ha csak látták, mind szerették és csodálták.” Elmer a csorda mókamestere, aki mindig játszik, viccelődik, a többi elefántnak esze ágában sincs cikizni vagy piszkálni őt.
Egy kicsit azonban mégis zavarja a figyelem, amit kap, mert egy nap úgy dönt, eltűnik a színről, és nekivág a dzsungelnek egyedül. Útközben talál egy bogyós növényt, és belehempereg a szürke bogyókba, amik teljesen elfedik a kockáit, úgyhogy mire visszatér a csordához, már teljesen beolvad a többiek közé. Persze nem bírja sokáig szürke elefántként, a mese végére ezt is elvicceli, elkóborlása pedig óriási népünnepélybe csap át.
Elmer sztorijai kedvesen ébresztik rá a mesét hallgató gyerekeket arra, hogy saját maguknak lenni menő. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy egy kicsit mások, mint a többiek. Ha vannak is olyan helyzetek, amikor egy gyereket támadás ér furcsaságai miatt. A mesével a gyerekek megkönnyebbülhetnek abban, hogy nem az a normális, amikor valakit kiközösítenek amiatt, mert más, hanem az, amikor elfogadják őt olyannak, amilyen. Mindemellett
segít a gyerekeknek közösségben gondolkozni, és elfogadni másokat.
Az Elmer, a kockás elefánt olvasása megmagyarázhatatlan déjà vu-t váltott ki belőlem, pedig biztos vagyok benne, hogy soha nem olvasták nekem esti meseként. Valószínűleg a könyv otthonossága, nyugodt derűje váltotta ki ezt az érzést. A mese nem akar több lenni, mint ami: Szabó T. Anna segítségével rímel, de nem erőltetetten, tanulságos, de nem szájbarágós, izgalmas, de épp csak annyira, hogy azért el lehessen utána aludni.
Az
Elmer-sorozat rögtön két résszel indult magyarul. Az
Elmer és az elveszett mackó pedig már a barátságról szól. Amikor kiderül, hogy Kiselefánt macija eltűnt, Elmer rögtön kölcsönadja a sajátját, másnap reggel pedig azonnal felkerekedik, hogy előkerítse az elveszett mackót. Közben sorra találkozik a dzsungel állataival, mindenkivel hasonlóan szórakoztató, vicces rímekből és visszatérő motívumokból álló beszélgetést folytat. Ettől lesz a mese kiszámítható és meghitt. A maci természetesen előkerül a végén, és a tanulság sem az, hogy önzetlennek és kedvesnek lenni jó dolog, hanem hogy minden alvós mackó különleges, ha igazán szeretik őket.
Ez a könyv arról mesél, hogy a barátok a nehéz helyzetekben hogyan segíthetik egymást, ami enyhít és átlendít a hirtelen bánaton.
ÍGY TÖRTÉNT:
Az első Elmerről szóló mese 1989-ben jelent meg az Egyesült Királyságban, a színes elefántnak azóta óriási kultusza lett, készült belőle rajzfilm, mindenféle stílusú és alakú játék, plüssállat és iskolatáska, a mesét ráadásul több mint húsz nyelvre lefordították. A szerző-illusztrátor
David McKee nevéhez a mai napig Elmer figurája köthető a leginkább. (Nem szerzőként, hanem illusztrátorként ismert munkája még az 1984-ben debütáló
Paddington-sorozat.)
Itt találod az Elmer-sorozat részeit! Válaszd ki a kedvencedet!
Ne álljatok meg itt! Készítsetek színes Elmer-füzért a Pagony DIY segítségével!
<description><p>Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!</p></description>
