Pásztohy Panka

Pásztohy Panka 1977-ben született, az Iparművészeti Egyetemen végzett animáció szakon. Az egyik legnészerűbb magyar gyerekkönyv-illusztrátor, aki íróként is alkot. Legelső munkája a Pagonynál Berg Judittal közösen a Panka és Csiribí című sorozat rajzolása volt. Számtalan illusztrátori munkája mellett szerzőként is jegyzi a Pitypang és Lili című sorozatot, mely a felelős állattartás kérdéseivel foglalkozik a legkisebbek számára is szerethetően. Ennek a sorozatnak két kötete is elnyerte az Aranykönyv-díjat.
Így ír magáról:
"Kései gyermek vagyok. Művész családban. Édesapám festőművész volt, édesanyám szobrászművész. Kis túlzással a műtermükben nőttem fel. Színes festékes-tubusok, vásznak és ecsetek között. Szabadon, mérhetetlen szeretetben. Ha számba veszem a korai inspirációkat, mindenképpen meg kell említenem azt a kitörölhetetlen és örökre meghatározó élményt, melyet az jelentett, hogy testközelből láthattam, megélhettem, miként születik édesanyám kezei között a szürke kavicsdarabból mókás lovacska, vagy édesapám lapra rajzolt vonalaiból durcás sündisznó. Erős és eleven képek ezek. Számomra teljesen természetes volt, hogy az alkotás nyújtotta szabadsággal felvértezve élem az életemet, fejezem ki magam. Ma is ezt vallom hiteles "anyanyelvemnek"."

Sütihasználati beállítások